SNES vagy Sega Genesis (Mega Drive): Melyik 16 bites konzol nyert?

A SNES vs Sega Genesis vita a kilencvenes években az iskolaudvari viták állandó témája volt, de harminc évvel később ezeknek a konzoloknak az értékelése egészen más szempontokat kíván. Ha Európában vásárolsz vagy gyűjtesz, a PAL 50Hz-es konverziók sajátosságaival, az RGB SCART-kábelek specifikációival és az öregedő chipekkel is meg kell küzdened. Ez az útmutató a 16 bites konzolháborút egy modern európai gyűjtő szemszögéből járja körül: összehasonlítja a hardverrevíziókat, a játékkínálat erősségeit, a megbízhatóságot, és bemutatja, mire kell valóban figyelned vásárlás előtt.

A PAL-tényező: Miért uralta a Mega Drive Európát, miközben Amerika a SNES-en játszott?

Mielőtt elmerülnénk a hardverben, tisztáznunk kell az elnevezéseket: az Észak-Amerikában Sega Genesis néven ismert konzol pontosan ugyanaz a gép, amelyet Európában, Japánban és Ausztráliában Sega Mega Drive néven forgalmaztak. A Sega csupán egy védjegyvita miatt használta a Genesis nevet Észak-Amerikában. Bár a Nintendo az észak-amerikai és a japán eladásokban végül megelőzte a Segát, az európai piac egészen más képet mutatott.

A Sega 1990 végén indította útjára a Mega Drive-ot Európa-szerte, a Virgin Mastertronic agresszív terjesztésével és lokalizált marketingjével megtámogatva. A Nintendo csak 1992 közepén adta ki a PAL formátumú Super Nintendót. Ez a közel kétéves előny, a Sonic the Hedgehog játékkal kiegészített erős gépcsomagokkal és az arcade- meg a sportrajongókra szabott játékkínálattal karöltve lehetővé tette, hogy a Mega Drive uralja az Egyesült Királyságot és az európai kontinens nagy részét.

Mindkét konzol megszenvedte azonban az európai PAL televíziós szabvány technikai korlátait. Míg az észak-amerikai és japán NTSC konzolok 60Hz-en futottak, az európai PAL konzolok 50Hz-es jelet adtak ki. Mivel a legtöbb japán és amerikai fejlesztő a játékokat a 60Hz-es időzítésre tervezte, a hanyag PAL-konverziók során a játékmenet logikája és a zene egyszerűen lelassult 17,5%-kal, a kép pedig függőlegesen összenyomódott, vastag fekete sávokat hagyva a képernyő tetején és alján.

Egy PAL SNES vs Mega Drive összehasonlítás megértéséhez ma tudnunk kell, hogyan kezelték a fejlesztők ezt az 50Hz-es hátrányt:

• Nem optimalizált PAL-kiadások: A korai Mega Drive-címek, mint például az eredeti Sonic the Hedgehog (PAL), észrevehetően lassabban futnak, mint NTSC-megfelelőik, nehézkesebb fizikával és lelassult zenével. Sok korai SNES-játékra, köztük a Super Mario World-re és a Super Mario Kart-ra is ugyanez a sávos, lelassult sors várt.
• Optimalizált PAL-kiadások: A generáció későbbi szakaszában, különösen az európai stúdiók részéről, a játékokat már megfelelően hozzáigazították az 50Hz-hez. A Rare-féle Donkey Kong Country sorozat a SNES-en és a Sega-féle Sonic the Hedgehog 3 a PAL-régiókban a tervezett sebességhez közelebb fut, teljes vagy szinte teljes képernyős megjelenítéssel.
• Régiózárak: Ha amerikai vagy japán játékok importálásával szeretnéd kikerülni az 50Hz-et, mindkét konzol megnehezíti a dolgodat. A PAL SNES lekerekített külső burkolatot kapott (amely megegyezik a japán Super Famicom formájával, így fizikailag blokkolja a szögletes amerikai kazettákat), valamint egy belső CIC védelmi chipet, amely ellenőrzi a régiót és a televíziós szabványt. A korai Mega Drive-játékok gyakran régiófüggetlenek, amint áthidalod a kazettanyílás fizikai formáját, bár az 1993-tól megjelent címek gyakran tartalmaznak szoftveres zárakat, amelyek ellenőrzik, hogy a konzol angol/nemzetközi vagy japán beállítású-e, illetve 50Hz-en vagy 60Hz-en fut.

A gépház alatt: Motorola 68000 sebesség a Ricoh 5A22 színeivel és a Mode 7-tel szemben

Ha megnézzük a SNES és Genesis hardverspecifikációit, azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy a Sega és a Nintendo egymással ellentétes filozófiával építette meg a gépeit. A Sega a Mega Drive-ot a játéktermi alaplapjaiból származó nyers processzorsebesség köré tervezte, míg a Nintendo az egyedi grafikus és hangfeldolgozó társprocesszorokra építette a SNES-t.

A Mega Drive Motorola 68000-es processzora több mint kétszeres órajelen fut a SNES Ricoh 5A22-jéhez képest. Bár az órajel nem közvetlen mérőszáma a teljesítménynek az eltérő architektúrák között, a 68000 egyértelmű előnnyel bír a sok gyorsan mozgó objektum, az összetett ütközésdetektálás és a sebes görgetés kezelésében. Ezért van az, hogy a korai SNES shoot-'em-upok, mint a Gradius III és a Super R-Type, diavetítéssé lassulnak, amikor a képernyőt elárasztják a lövedékek, míg az olyan Mega Drive-lövöldék, mint a Thunder Force IV és a Gunstar Heroes, sokkal egyenletesebb képkockaszámmal jelenítik meg a kaotikus akciót.

Ahol a SNES átveszi a vezetést, az a kettős PPU (Picture Processing Unit) architektúrája. A 32 768 színű alappalettával és a képernyőn egyszerre megjeleníthető akár 256 színnel a SNES-játékok sima színátmeneteket, hangulatos megvilágítást és valódi hardveres áttetszőségi effekteket vonultatnak fel. A Mega Drive mindössze 64 egyidejű színre van korlátozva az 512 színű palettájából. Ennek kompenzálására a Mega Drive grafikusai nagymértékben támaszkodtak a ditheringre – a sakktáblaszerű pixelmintákra, amelyek az 1990-es évek homályos CRT-tévéin a kompozit videón keresztül egymásba mosódtak, így szimulálva további színeket és áttetszőséget.

A SNES emellett felvonultatja a Mode 7-et is, egy olyan háttérréteg-módot, amely valós időben képes elforgatni és méretezni egy sík textúrát, hogy pszeudo-3D felületeket hozzon létre olyan játékokban, mint az F-Zero, a Super Mario Kart és a Pilotwings. A Mega Drive-ból hiányzik a natív hardveres méretezés, így az olyan stúdiók tehetséges programozói, mint a Treasure és a Traveller's Tales, kénytelenek voltak hasonló hatásokat tisztán ügyes, processzorigényes szoftveres trükkökkel elérni.

Hogy a konzol későbbi éveiben ellensúlyozzák a lomha Ricoh 5A22 CPU-t, a Nintendo gyorsítóchipeket épített közvetlenül a játékkazettákba:

• DSP-1: Gyors matematikai számításokat végzett a Mode 7-es játékokhoz, például a Super Mario Kart-hoz.
• Super FX (GSU-1 / GSU-2): Poligongrafikát renderelt a Starwing (Star Fox az USA-ban) és a Super Mario World 2: Yoshi's Island számára.
• SA-1: Lényegében egy második, gyorsabb, 10,74 MHz-re skálázott processzor a kazettán belül, amelyet a Super Mario RPG és a Kirby's Fun Pak használt.

A modern gyűjtők számára ezek a gyorsítóchipek magasabb kazettaárakat jelentenek, valamint valamivel szigorúbb követelményeket, ha flashcartot vagy klónkonzolt tervezel használni.

Hangchipek: Sony SPC700 zenekari hangminták a Yamaha YM2612 FM-szintézissel szemben

Semmi sem osztja meg annyira a rajongókat a SNES vs Sega Genesis vitában, mint a hanghardver. Mindkét alrendszer ikonikus, mégis teljesen eltérő elvek mentén működnek.

A SNES egy egyedi Sony SPC700 társprocesszort használ egy 16 bites digitális jelfeldolgozóval (S-DSP) párosítva. Ez egy 8 csatornás, ADPCM hangmintákon alapuló chip, 64 KB dedikált memóriával. A zeneszerzők valódi hangszerek – vonósok, timpanik, zongorák, slap basszusok – apró digitális felvételeit tölthették be, és játszhatták le különböző magasságokban, hardveres visszhanggal és zengetéssel. Olyan mesterek kezében, mint Yasunori Mitsuda (Chrono Trigger) és David Wise (Donkey Kong Country 2), a SNES dús, atmoszférikus és zenekari hangzású soundtracket produkált, amely generációkkal szólt tisztábban a 8 bites chiptune-oknál. A hátulütő a szűkös, 64 KB-os memóriakorlát volt: ahhoz, hogy a zenei adatokat és a hangszerhangmintákat is bezsúfolják a RAM-ba, a fejlesztőknek erősen tömöríteniük kellett a hangot, ami rossz kiegyensúlyozás esetén tompa, aluláteresztő szűrővel kezelt hangzást eredményezett.

A Mega Drive az ellenkező utat járja: egy Yamaha YM2612 6 csatornás FM (frekvenciamodulációs) szintetizátorchipet párosít a Master System érából megmaradt Texas Instruments SN76489 PSG (programozható hanggenerátor) chippel, amelyeket egy dedikált Zilog Z80 processzor vezérel. Ahelyett, hogy felvett hangmintákat játszana vissza (leszámítva egyetlen csatornát, amely képes recsegős, 8 bites PCM dobminták megszólaltatására), az YM2612 a hangokat tisztán matematikailag, valós időben generálja a szinuszhullámok modulálásával.

Megfelelő programozás mellett az YM2612 feszes, fémes basszusokat, szárnyaló szintetizátorfutamokat és éles dobokat szólaltat meg, amelyek tisztán átütnek a mixen. Az olyan zenék, mint Yuzo Koshiro munkája a Streets of Rage 2-ben, a Sonic the Hedgehog 2 vagy a Thunder Force IV, az elektronikus és rockzenei szintézis mesterművei maradtak. A Mega Drive azonban Nyugaton érdemtelenül kapott rossz hírnevet a „recsegő”, bántó hangzása miatt, nagyrészt a GEMS hangillesztőprogram miatt. A Sega of America által a nyugati fejlesztők rendelkezésére bocsátott GEMS könnyen használható volt, de egy sor nyers, alapértelmezett hangszerbeállítással érkezett, amelyeket sok stúdió módosítás nélkül emelt be a játékaiba.

Játékkínálat: RPG-k és platformerek az arcade átiratokkal és sportjátékokkal szemben

A hardverspecifikációk csak annyiban számítanak, amennyire meghatározták a szoftverkínálatot. Ha retro 16 bites konzolt vásárolsz, a döntésednek azokhoz a műfajokhoz kell igazodnia, amelyekkel valóban szívesen játszol.

A SNES a megkérdőjelezhetetlen bajnoka a tartalmas JRPG-knek, a szerteágazó akció-kalandoknak és a hangulatos platformereknek. Az olyan címek, mint a The Legend of Zelda: A Link to the Past, a Super Metroid, a Super Mario World és a Donkey Kong Country, a történelem legcsiszoltabb játékai közé tartoznak. Bár Észak-Amerika megkapta a Squaresoft és az Enix RPG-inek aranykorát, amelyek elkerülték Európát (például a Chrono Trigger, a Final Fantasy III/VI és az EarthBound), a PAL-gyűjtők kaptak néhány figyelemre méltó vigaszdíjat. Különösen kiemelendő, hogy Európa kapott egy hivatalos angol nyelvű kiadást a Quintet remekművéből, a Terranigma akció-RPG-ből, a Secret of Mana, az Illusion of Time, a Secret of Evermore és a Lufia nagydobozos PAL-változatai mellett.

A Mega Drive uralta a nappalit, ha arcade akcióra, shoot-'em-upokra (shmup), beat-'em-upokra és sportjátékokra vágytál. A Sega erős játéktermi öröksége azt jelentette, hogy a Golden Axe, a Streets of Rage 2, a Shinobi III és az OutRun otthoni átiratai gyorsak és reszponzívak voltak. Az olyan külső fejlesztők, mint a Treasure, a rendszer határait feszegették a Gunstar Heroes, az Alien Soldier (amely fizikai PAL-kiadást kapott, Észak-Amerikában viszont csak digitális szolgáltatáson keresztül volt elérhető) és a Dynamite Headdy révén. Eközben az Electronic Arts a Mega Drive-ra építette fel birodalmát; az olyan címek, mint a FIFA International Soccer, az NHL '94 és a Road Rash II, szinte mindig gyorsabban és simábban futottak a Sega gépén, mint a SNES-en.

A többplatformos kiadások összehasonlítása jól mutatja, mennyire eltérően kezelték ezt a két rendszert:

• Disney's Aladdin: Két teljesen különböző játék. A Mega Drive-os változat (amelyet a Virgin Games készített Disney-animátorokkal közösen) folyamatos kardozási animációkat és nagyobb sprite-okat vonultat fel, míg a SNES-verzió (amelyet a Capcom fejlesztett) egy feszesebb, hagyományosabb platformer, amely az ugrálásra és az akrobatikára összpontosít.
• Mortal Kombat: A SNES-verziónak tisztább a grafikája és pontosabbak az arcade hangjai, de a Nintendo szigorú családbarát cenzúrája a játéktermi vért szürke „izzadságra” cserélte, és kiherélte a Fatalityket. A Mega Drive-os változat nyersebbnek tűnt és dobozhangon szólt, de a hírhedt ABACABB kód beírásával feloldható volt az eredeti arcade vérontás, ami hatalmas eladási sikert hozott a Segának.
• A Konami Run-and-Gun klasszikusai: Mindkét konzol exkluzív részeket kapott a Konami húzócímeiből a közös portok helyett – a PAL-területeken pedig robotokkal márkázták őket újra. A SNES a Super Probotector: Alien Rebels (Contra III) és a Super Castlevania IV címeket kapta, míg a Mega Drive a villámgyors Probotector (Contra: Hard Corps) és Castlevania: The New Generation (Bloodlines) játékokat.

Hardverrevíziók és videokimenet: Mit érdemes ma megvenni?

Az európai SNES vs Mega Drive gyűjtés egyik nagy előnye, hogy mindkét PAL konzol natív RGB videót ad ki közvetlenül a multi-out portjából, belső hardveres módosítások nélkül. Egy jó minőségű, megfelelően árnyékolt RGB SCART-kábellel és egy CRT-tévével vagy egy modern felskálázóval (például OSSC vagy RetroTINK) mindkét konzol borotvaéles képet képes produkálni.

Azonban mindkét rendszer életciklusa során jelentős alaplapi revíziókon ment keresztül, amelyek drasztikusan megváltoztatták a kép- és hangminőséget. A SNES 1CHIP vs Mega Drive Model 1 ismerete elengedhetetlen, mielőtt pénzt adnál ki értük.

A megfelelő SNES kiválasztása

A szabványos PAL SNES konzolok, amelyeket 1992 és 1994 között gyártottak (SNSP-CPU-01 és SNSP-CPU-02), két különálló videochipet használnak (PPU1 és PPU2). RGB SCART-on keresztül ezek a modellek lágy, kissé elmosódott képet adnak, ahol a világos pixelek vízszintesen belefolynak a sötétebb hátterekbe.

1995-ben a Nintendo a CPU-t és mindkét PPU-t egyetlen chipbe vonta össze az SNSP-CPU-1CHIP-01 és 1CHIP-02 alaplapokon. Egy 1CHIP SNES drámaian élesebb RGB képet ad, amely az emulátorok tisztaságával vetekszik. Mivel a Nintendo a megmaradt külső burkolatokat használta fel, pusztán a sorozatszámból nem lehet biztosan felismerni az 1CHIP-et, bár az UP17-tel vagy magasabb számmal kezdődő PAL sorozatszámok jó eséllyel erre utalnak. A legmegbízhatóbb ellenőrzés a konzol felnyitása nélkül a kazettanyíláson keresztüli benézés, a hátsó kiadógomb mechanikájának és az öntési jelöléseknek a vizsgálata, vagy a vásárlás egy olyan üzletből, amely ellenőrzi az alaplapi revíziókat.

Kábelre vonatkozó figyelmeztetés: A PAL SNES-hez PAL-bekötésű RGB SCART-kábel szükséges (amely 75 ohmos ellenállásokat használ a test felé az RGB vonalakon), nem pedig NTSC SNES SCART-kábel (amely 220uF-os kondenzátorokat használ). Ha felcseréled őket, sötét, kimosott vagy elcsúszó képet kapsz.

A megfelelő Mega Drive kiválasztása

A Mega Drive esetében az eredeti Model 1 (amely 1990-ben jelent meg Európában) számít az etalonnak, különösen a VA2 és VA6 közötti alaplapi revíziók (ezeken a kör alakú díszkereten gyakran a „High Definition Graphics” felirat olvasható, bár a korai, nem HDG PAL egységek is VA4/VA6 változatok). Ezek a lapok a diszkrét Yamaha YM2612 chipet és egy tiszta hangerősítő áramkört tartalmaznak. Két apróságot érdemes fejben tartani a Model 1-nél:

1. A hátsó 8 tűs DIN videoport csak monó hangot ad ki. Egy megfelelő Mega Drive 1 RGB SCART-kábel tartalmaz egy extra 3,5 mm-es sztereó jack kábelt is, amely az elülső fejhallgató-portba csatlakozik a valódi sztereó hangzás érdekében.
2. A módosítatlan Model 1 konzolok gyakran halvány függőleges vonalakat (jailbars) mutatnak az egyszínű háttereken, mint például a Sonic the Hedgehog kék égboltján, a kompozit videó segédvivőjének interferenciája miatt.

Kerüld a kései Model 1 VA7 revíziót és a korai Mega Drive Model 2 konzolokat (VA0-tól VA1.8-ig), ha fontos a hangminőség; a Sega a hangchipet egyetlen ASIC-be integrálta, és egy rosszul megtervezett műveleti erősítő áramkört használt, amitől az FM hangzás tompa és erősen torz lett.

Végezetül, ha ma vásárolsz PAL konzolt, érdemes megfontolnod egy kapcsoló nélküli (switchless) 50Hz/60Hz régiómódosítást (és egy Dual Frequency Oscillatort a SNES-hez). Ez a belső módosítás lehetővé teszi, hogy a Reset gomb nyomva tartásával valódi 60Hz-es NTSC módba kapcsold a PAL konzolodat, megszüntetve a 17,5%-os lassulást és a fekete sávokat, miközben teljes kompatibilitást biztosít az amerikai és japán kazettákkal.

Gyűjtés és karbantartás Európában: Műanyag tokok, kartondobozok és a chiprothadás

Amikor az európai SNES vs Mega Drive játékgyűjtésről van szó, a pénztárcád és a polcod azonnal megérzi a különbséget.

A Sega szinte minden PAL Mega Drive játékot strapabíró, kemény műanyag tokban adott ki, nyomtatott műanyag akasztófüllel és a kézikönyv számára kialakított belső rögzítőfüllel. A kilencvenes években a gyerekek megőrizték ezeket a tokokat, mert praktikus tárolóként szolgáltak. Ennek következtében a CIB (Complete in Box – dobozos, hiánytalan) Mega Drive játékok vásárlása ma kifejezetten megfizethető. A kései ritkaságoktól eltekintve, mint a Mega Man: The Wily Wars, az Alien Soldier vagy a Fatal Fury 2, ma is felépíthetsz egy szép, dobozos Sega-gyűjteményt anélkül, hogy hatalmas felárat kellene fizetned a csupasz kazettákhoz képest.

A Nintendo a PAL SNES-játékokat vékony, sérülékeny kartondobozokban árulta, fehér karton belső tálcával. A legtöbb kilencvenes évekbeli gyerek feltépte a dobozokat, és egyenesen a kukába dobta őket. Mivel csupasz SNES-kazetták milliói maradtak fenn, de ép kartondobozok alig, a dobozos PAL SNES gyűjtése drága hobbivá vált. Egy keresett PAL SNES-játék hiánytalan, dobozos példánya gyakran a csupasz kazetta árának három-négyszeresébe kerül.

Hardveres megbízhatóság és karbantartás

Szervizes tapasztalataink alapján a két konzol nagyon eltérően öregszik:

• SNES CPU/PPU chiprothadás: A korai PAL SNES konzolok (különösen az 1992-es SNSP-CPU-01 lapok) egyre gyakrabban szenvednek a belső félvezetők spontán meghibásodásától az egyedi Ricoh CPU vagy PPU chipekben. A tünetek közé tartozik a működő zene fekete képernyő mellett, a hiányzó sprite-rétegek, a széteső Mode 7 grafika vagy a hibás kontrollerbemenet. Erre nincs kondenzátorcserés megoldás; az egyetlen gyógymód egy működő chip átültetése egy donoralaplapról. A későbbi SNSP-CPU-02 és 1CHIP lapok sokkal ellenállóbbak. Ezenkívül a SNES burkolata gyakran megsárgul az UV-fény és a hő hatására, ami reakcióba lép az ABS műanyagban lévő égésgátló brómmal (ez pusztán esztétikai hiba, bár a régebbi sárgult műanyag törékennyé válhat).
• A Mega Drive tartóssága: A Mega Drive szabványos Motorola 68000 és Z80 processzorai gyakorlatilag elpusztíthatatlanok. Ha egy Mega Drive elromlik, az szinte mindig a kiszáradt elektrolit kondenzátoroknak, a forrón járó, elhasználódott 7805-ös feszültségszabályozónak, vagy az egyenáramú tápcsatlakozó és a kontrollerportok repedt forrasztásainak a számlájára írható – ezek mind olcsón és tartósan javíthatók standard alkatrészekkel.

A hamis kazetták felismerése

Ahogy a 16 bites árak emelkedtek, a tengerentúli piacterekről származó hamisított „repro” kazetták elárasztották Európát. Bár kevesebb Mega Drive játékot hamisítanak, mint SNES-t, a magas árú címek, mint a Hagane, a Mega Man X3, a Castlevania: Vampire's Kiss, a Probotector és a The Punisher, alapos vizsgálatot igényelnek:

1. Ellenőrizd a csavarokat: Az eredeti SNES kazetták fém 3,8 mm-es Nintendo Gamebit biztonsági csavarokat használnak; a Mega Drive kazetták általában 4,5 mm-es Gamebit csavarokat (vagy speciális hornyolt biztonsági csavarokat az EA/Accolade házakon). Az olcsó műanyagból öntött csavarok vagy a szabványos Phillips (csillag) csavarok azonnali intő jelek.
2. Vizsgáld meg a NYÁK-lap élét: Nézz be a kazetta aljába, a zöld áramköri lap élcsatlakozójára. Az autentikus 1990-es évekbeli NYÁK-ok széle sima, szögben levágott letöréssel rendelkezik, hogy megakadályozza a konzol csatlakozótűinek kopását. Az olcsó modern hamisítványok éle lapos, éles, géppel vágott 90 fokos szögben zárul, és gyakran élénkfehér vagy sárga forrasztásgátló lakkot használnak.
3. Nyisd ki a házat: Minden komolyabb értéket képviselő játéknál nyisd ki a kazettát egy Gamebit csavarhúzóval. Az eredeti Nintendo lapokon a Nintendo felirat és a játék egyedi ROM-kódja (például SNSP-xx-0) közvetlenül a maszk-ROM chip lábaira/tetejére van rányomtatva, fekete műgyanta pöttyök vagy utólag beforrasztott modern flash-memória adapterlapok nélkül.

Gyakran Ismételt Kérdések

A Sega Genesis ugyanaz, mint a Mega Drive?

Igen, a hardver tekintetében pontosan ugyanarról a 16 bites konzolról van szó. A Sega a rendszert Japánban (1988) és Európában/Ausztráliában (1990) Mega Drive néven adta ki, de az 1989-es észak-amerikai premierre Sega Genesisre keresztelte át a Mega Drive nevet érintő védjegyvita miatt.

Le tud játszani egy PAL SNES vagy Mega Drive amerikai és japán játékokat?

Alaphelyzetben nem. Mindkét konzol a kazettanyílás fizikai formájával és régiózár-ellenőrzéssel (valamint az 50Hz és 60Hz közötti képernyősebesség-különbséggel) akadályozza meg az importjátékok futtatását. Az NTSC játékok PAL hardveren való futtatásához átalakító adapterkazettára, flashcartra vagy egy belső, kapcsoló nélküli régiófüggetlenítő/60Hz-es módosításra van szükséged.

Melyik konzolra olcsóbb gyűjteni Európában: SNES-re vagy Mega Drive-ra?

A Sega Mega Drive-ra lényegesen olcsóbb gyűjteni a PAL-területeken, különösen, ha a dobozos, hiánytalan (CIB) játékokat részesíted előnyben. A Mega Drive játékokat masszív műanyag tokokban árulták, amelyek hatalmas számban maradtak fenn épségben, míg a sérülékeny kartondobozos SNES-csomagolásokat a kilencvenes években általában kidobták, így azokért ma komoly felárat kérnek.

A SNES és a Mega Drive melyik modellje adja a legjobb képminőséget?

A SNES esetében keress egy kései gyártású 1CHIP revíziót (SNSP-CPU-1CHIP-01 vagy 02), amely egyetlen chipben egyesíti a videoprocesszorokat, így borotvaéles RGB SCART képet ad. A Mega Drive esetében a korai Model 1 (VA2-től VA6-ig terjedő alaplapi revíziók) nyújtja a tiszta RGB kép és az eredeti, tompítatlan Yamaha YM2612 FM hangzás legjobb kombinációját.

Összegzés: Melyik 16 bites konzol nyert valójában?

Egyetlen győztest hirdetni a SNES vs Sega Genesis párharcban figyelmen kívül hagyná mindazt, ami a 16 bites korszakot a 2D-s játékok aranykorává tette. Mivel a két konzol hardveresen alig hasonlít egymásra, még a többplatformos játékaik is teljesen eltérő élményt nyújtanak. Ha mély RPG-kre, olyan szerteágazó kalandokra, mint a Super Metroid, és dús, hangmintákra épülő zenékre vágysz, a Super Nintendo (ideális esetben egy 1CHIP vagy egy későbbi 2-chip revízió) verhetetlen. Ha jobban szereted a pörgős játéktermi akciót, a shoot-'em-upokat, a feszes FM-szintetizátoros zenét és a pénztárcabarát, dobozos játékgyűjtést, a Sega Mega Drive Model 1 a jobb vétel az európai polcokra.

Bármelyik oldalt választod is a 16 bites palettán, a tiszta, bevizsgált hardverrel való indulás rengeteg bosszúságtól kímél meg a jövőben. A RetroBroker-nél alaposan átvizsgáljuk, megtisztítjuk és teszteljük használt SNES és Mega Drive konzoljainkat, kiegészítőinket és eredeti PAL kazettáinkat, hogy neked csak be kelljen dugnod az RGB SCART-kábelt, és máris nyugodtan játszhass.